4. fejezet

 

Sziasztok. Hoztam a friss fejezetet. Nekem annyira nem tetszik, de ti döntsetek a minőségről. A fejezetet minden kedves olvasómnak, és kommentelőmnek küldöm. És mielőtt elfeljeteném, megpróbálom a gondolataimat bővebben kifejteni. És köszönöm a segítséget.
Jó olvasást!

-       

           

      Amy siess. Nem kell annyira kiöltöznöd. Nem az angol herceghez készülünk, hanem csak a bátyámmal,és a haverokkal nézünk filmet. Hé! Várjunk csak. Neked tetszik valaki a bandából! Na áruld csak el, hogy ki is az.  Előre szólok Anthonyt nem adom..

-         Ezt miből gondolod? – kérdeztem rezzenéstelen arccal, de a hangom remegett

-          Kérlek… Én is csak nő vagyok, és reggel még nem viselkedtél így, csak azután, miután a bátyám elhozott…. – ekkor eshetett le neki, hogy mi a helyzet

-         Én… - dadogtam

-         Neked tetszik a testvérem!

-         Hát… Igen… - adtam meg magam

-         Wááá! Ez annyira jó. Főleg, mivel te is tetszel neki. Mióta az a hülye ribanc Alison megcsalta, nagyon szomorú volt. Viszont megesketett, hogy nem mondok semmit az érzelmeiről, úgyhogy ha lehet ne mond, hogy tőlem tudtad meg.

-         Oké. Viszont.. Esetleg segítenél nekem ruhát választani?

-         Persze. Vedd fel ezt a sárga ujjatlant, a szürke rövidnadrággal, és a szürke cipőddel. Bökött a ruharakás felé.

-         Köszi. Sietve felkapkodtam magamra a kiválasztott ruhákat, és mentem vissza hozzá.

-         Mit szólnál egy enyhe sminkhez?

-         Miért? Csak filmet nézünk.

-         Nem baj. Kérlek egy kevés sminket hadd rakjak rád! – könyörgött

-         Rendben. Adtam meg  magam.

5 perc alatt készen is lettünk, és indultunk Nickékhez.

Mire odaértünk, már mindenki ott volt. Persze én egyből egy bizonyos embert kerestem, akit meg is találtam az egyik sarokban sörrel a kezében. Köszöntem a többieknek, majd odamentem hozzá.

-         Szia Hát te? Hogy-hogy így egyedül?

-         Nem vagyok egyedül. Tele van a szoba. – felelte.

-         Tudod, hogy értettem.

-         Ja. – felelte unottan

-         Elárulnád, hogy mi a franc bajod van? – kezdtem felkapni a vizet

-         Semmi!

-         Ja. Persze. Látom

-         A francba is. Hagyjuk már a témát. Csá. – fejezte be

Én meg néztem, ahogy odébb ment, a kezébe vett három doboz sört, és egy doboz cigit, és nagy robajjal távozott.

Nem tudom, hogy meddig álltam ott, csak arra eszméltem fel, hogy Nikki odahív magához.

-         Mi történt? – kérdezte aggódva

-         Nem tudom. Annyira furán viselkedett. Még soha nem láttam ilyennek, mondjuk csak reggel óta ismerem, szóval ez elég hülyén hangzik Meg az is, hogy ilyen kevés idő után belezúgtam. – mondtam szégyenkezve

-         Egyáltalán nincs gond az érzelmeiddel. És különben is. És különben is. Nem mi döntjük el, hogy kibe leszünk szerelmesek.

-         Szerelem. – ízlelgettem a szót

-         Szerintem majd menj utána, és beszélj vele.

Már keltem volna fel, mikor visszarántott maga mellé.

-         Azt mondtam, hogy majd, és nem most. Most kezdődik a film.

-         De.. Nem kéne megvárni Nicket?

-         Hány üveg sört vitt ki magával?

-         Hármat. – válaszoltam értetlenül

-         Akkor nem. Majd csatlakozik hozzánk. Ha csatlakozik. – mondta a végére már csak suttogva.

Nick a film végére sem jött vissza, emiatt én sem nagyon tudtam figyelni a Dead Silence – re. A legrosszabb az, hogy nem tudom, hogy mi miatt dühös. Én tettem valamit ellene, vagy valami más bántotta meg?

-         Elég rossz passzban lehet, ha még mindig nem jött vissza. – hallottam egy hangot magam mellől.

Nikki arcán fájdalmas grimasz terült szét , mely látni engedte a szívéből jövő mély fájdalmat. Ez az arc elárulta nekem a testvére iránt érzett gyengéd szeretetet.

-         Kimegyek hozzá, és beszélek vele rendben? – kérdeztem még mindig a gondterhelt arcát nézve.

-         Rendben. Köszönöm. Nálad jobb barátot az ember el sem képzelhet magának. – futott végig az arcán egy könnycsepp. Nem sok híja volt, hogy szarkasztikus hangon meg nem szólaltam, hogy félig én is kutya vagyok. Hűségesek vagyunk, még ha ostobaság is.

-         Az ember ahol tud, segít. – feleltem, de tekintetem már az oldalsó üvegajtón nyugodott, melyen beszűrődni látszott a késő nyári holdfény.

Elkezdtem  az ajtó felé menni, melynek másik oldalán zavarodott szívem elrablója várt.

Mikor kiléptem a tűzlépcsőre, ami nem egy szokásos vasszerkezetes tűzlépcső volt, hanem emeletenként egy hosszú márványlapos nyitott folyosó, a korlát teteje valamilyen fémrúd volt. Rácsok helyett viszont törésbiztos üveg. Hogy ezt honnan tudom? Erik, és Brad az ebédszünetben mesélték el, hogy egyszer kipróbálták, hogy valóban igaz-e, hogy törésmentes, és hát igen. Nem is ők lennének, ha nem az e-fajta dolgok érdekelnék őket.

De visszatérve. A korlát, és a járólap között, párhuzamosan, végig virágok, és növények színes kavalkádja futott. Eddig valahányszor elhúztam a függönyt, mindig mosolyt csalt az arcomra, ha rájuk nézem, és lelkem megtelt frissességgel. Minden szoba előtt egy pad is volt, viszont Nicket most nem ott találtam meg, hanem messzebb a lépcsőnél, fejét a falnak döntve, melyet megvilágított a ragyogó telihold..

Arca ragyogott a hold fénye alatt, de az összképet elrontotta a mellette szanaszét szóródott sörösdobozok, és csikkek.

Odamentem hozzá, és leültem mellé a lépcsőre. Vártam, hogy megszólaljon, hogy jelezze, hogy észrevett, hogy ideültem, de ő nem mozdult, csak nézett maga elé a semmibe.

-         Miért mentél ki? – kérdeztem, de  választ nem kaptam a kérdésemre. Ez kezdett kiakasztani. Ez a tele vagyok világfájdalommal, és engem senki nem ért meg stílus, amit este produkált,pedig ha tudná, hogyan érzek iránta.

-         Elárulnád, hogy mi a bajod? Egész este furcsán viselkedtél, aztán meg ott hagytál a francba. Miért kell mindig minden kinek lekoptatnia?! – hisztiztem

-         Miért? Mit számítok én neked? – kérdezte monoton hangon.

-         A francba is. Szeretlek! – ordítottam le a fejét, miközben könnyeimtől már majd megfulladtam.

-         Mit mondtál? – hökkent meg

-         Hallottad! Nem fogom megismételni. De tudod mit? Tehetsz magadnak egy szívességet és…. – befejezni már nem tudtam, mert ajkait hirtelen az enyéimre tapasztotta.

Annyira meglepődtem, hogy meg sem tudtam elsőre mozdulni.

Nick valószínűleg félreértette mozdulatlanságom okát, mert abbahagyta a csókot. Egy darabig csak néztünk egymás szemébe, majd megszólalt.

-         Szeretlek. – mondta ki a szívemnek legkedvesebb szót.

-         Én is szeretlek. Mosolyogtam.

Nick vágyakozva felmordult, de még mindig uralkodott magán, és gyengéden simogatta ajkával a számat. Mikor közelebb hajoltam hozzá, nyelvévek körberajzolta az ívét.

Olyan finom ízű. – gondoltam. Éreztem a sör, és a cigaretta keverékét. Látszólag Nick nem akart továbbmenni, ezért nekem kellett átvennem az irányítást. Számba vettem a nyelvét, és megszívtam.

Nick felnyögött, és a csípője nagyot rándult.

Lihegve váltunk el egymás szájától, mikor megéreztük a langyos esti záport. Kézen fogva indultunk az ajtó felé, mely mögött egy szebb jövő reménye áll.