Sziasztok.
Hát ismét itt. Nagyon sajnálom, hogy nem hoztam eddig, de egyszerűen egy résznél leragadtam. És mondjuk az is igaz, hogy mások írása sokkal jobban érdekelt, mint a sajátom. Például most teljesen rákaptam a Forma1-es fanficekre. ( Sebire és Kimire :D Jó pasik. Nincs mit tenni. )
Köszönöm a kommenteket. Külön köszönöm Demonnak, aki minden fejezethez ír. Ezt a fejezetet neki küldeném.
Őőő... Hát többet sztem nem is idegesítelek benneteket . Inkább olvassátok.
Még annyi, hogy a fejlécet köszönöm Fridának.
Jó olvasást.
Puszi. <3
:D
( Amy szemszöge )
Mikor beléptem, még a lélegzetem is elállt. Először a terem stílusa nyűgözött le ami a manierizmus, a barokk, a rokokó és a XVII. századi francia klasszicizmus művészetét foglalta össze. Egyszerűen gyönyörű ez az épület.
- Mi a véleményed a díszítésről? – kérdezte Alice.
Kérdésére megszakítottam gondolataimat az épület stílusának elemzéséről, és a díszítésre néztem.
A díszlet visszafogott. Sehol egy lufi, sem valami színes csicsás dolog. A teremben a fehér, és a vörös szín uralkodott, ami stílusában és hangulatában is alkalmazkodott a helyhez.
Mi Aliccel még mindig az ajtó előtt álltunk, ahonnan két lépcső vezetett le a tömegbe.
Nagyon nagy esemény lehet ez, ha ennyien lettek meghívva. De mint ha Alice azt mondta, hogy csak 5 vendég van. Viszont akkor a többiek idevalósiak?
Végignéztem a tömegen. Voltak, akik táncoltak, voltak olyanok, akik beszélgettek, és egyesek, akik ettek.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte mellőlem Alice, akit időközben el is felejtettem, hogy itt van.
- Alice ez gyönyörű. Te ezt az egészet egyedül csináltad? – érdeklődtem
- Nem. Bella, Rosalie, és Esme is a segítségemre voltak a tervezésnél. A díszítésben viszont a többiek is segédkeztek.
- Kik azok, akiket említettél?
- A testvéreim, és az anyám. Egyik sem vér szerinti, de számomra olyanok, mint ha azok lennének. Majd bemutatlak nekik. – mondta, mire én ismét az embereket kezdtem nézni, és egy csomó figyelő tekintettel találtam szembe magam.
Volt aki érdeklődve, volt akik gyűlölködve, és olyat is találtam aki szánakozva nézett rám. Őszintén szólva eléggé megijedtem a tekintetektől, ezért ismét Alicehez fordultam.
- Alice….? Ő itt van? – kérdeztem az említettet, de hogy kire gondolok, azt nem tudtam megmondani, mert elfelejtettem a nevét.
- Persze. Emmett ott ül a tró… a széken. – felelte az említett felé mutatva, és követtem a tekintetét, ahol megláttam egy …. székben? Ez! Szék! Ez inkább hasonlít egy trónra.
Viszont ez a trón pontosan ugyanolyan. mint ami XIV. Lajos Francia királyé volt egykoron. (nem írom le, hogy milyen volt, mert erről fogalmam sincs. De biztos jól nézett ki tekintve, hogy általában a barokk stílusú tárgyak nem rondák)
Viszont az a trón a nagy francia forradalomban eltűnt. Ez nem lehet ugyanaz. Viszont mit beszél Emmettről? Én nem őt keresem. – gondoltam, és ezeknek azonnal hangot is adtam.
- Alice én nem Emmettre, hanem Mike- ra gondoltam. – fogtam meg a kezét, ami jéghideg volt. De az hogy lehet? Hisz itt bent nincs ennyire hideg? És még kint is 24 fok van. Ilyen hideg keze csak a vámpíroknak van. De ő nem lehet az. A vámpíroknak vörös a szemük. Ráadásul akkor már rég megöltek volna, ha azok lennének.
De akkor mi állhat a dolgok hátterében?
- Mike is ott van. Viszont mielőtt odamész hozzá, bemutatnálak valakiknek.
Lementünk a lépcsőn, majd a tömeget kikerülve indultunk meg a számomra még ismeretlen célunk felé.
Útközben még Emmettre tekintetem, aki különös módon még mindig engem követett a tekintetével. Furcsamód erről a nézésről Jennifer Lopez, és Pitbull – On the floor száma jut az eszembe. – ezen a gondolaton kicsit nevetnem kellet, de nem sokáig tudtam ezzel foglalkozni, mert Alice hirtelen megállt öt gyönyörű ember előtt.
- Amy. Bemutatom neked a Denali klánt. Ők itt Tanya, Kate, Irina. – mutatott a három szőke hajú lány felé, - és ők Carmen, és Elezár. – mutatta be az ölelkező párt, akiknek viszont sötét hajuk volt.
Ha minden igaz, ennek az Elezárnak van a 35. születésnapja,
- Sziasztok. Örülök, hogy megismerhetlek benneteket. – üdvözöltem őket, majd külön Elezárhoz fordultam.
- Sok Boldog Születésnapot! Úgy hallottam ma töltötted be a 35.-et.
Láttam, hogy valamin nagyon mosolyognak, de nem tudtam hova kötni, ezért nagyon nem is foglalkoztam vele.
- Köszönöm. – felelte őszinte mosollyal az arcán.
Nagyon kedves családnak látszik a Denali klán. Egyedül ez a Tanya érdekes külsőre számomra. Lehet, hogy gyönyörű, viszont enyhén ilyen… hogy is fejezzem ki magam… pirított ribancos vonásai vannak.
És nem hiszem, hogy emiatt a mini, hátközépig kivágott, rózsaszín ruhacsoda miatt van, ami körülbelül, úgy néz ki, mint ha lehányta volna egy macska. Bár lehet, hogy azzal többre ment volna.
Lehet, hogy nem vagyok kedves, de nem bírom az ilyen mindenkinek, szétteszem a lábam, aki épp az utamba esik nőket. Bár lehet, hogy csak külsőre ilyen, és belül egy érző szív található, de az eddigi tapasztalataimból, akik ilyen ruhát vesznek fel azok nem valami visszahúzódó, kedves egyének.
Furcsamód nem voltam féltékeny, pedig ha valaki hallotta volna a gondolataimat, lehet, hogy azt gondolta, hogy irigykedek a tökéletes alakjára, és a szőke hajára, de nem.
Egyszerűen csak a véleményemet fejezem ki, még ha nem is ismerem.
Hát igen. Sajnos ez nem tartozik a pozitív tulajdonságaim közé.
Egyik keze egy mellette álló, gesztenyebarna hajú, gyönyörű nő derekán nyugodott. Már kinézetre sokkal természetesebb szépség volt mint Tanya. Arcán a grimasz helyett kedves mosoly ült, és topáz szeméből is csak a kedvesség sugárzott.
Viszont szemeiben a kedvesség mellett, még a kíváncsiság is tükröződött, és gondolom őt is érdekelte partnere vidámságának oka. Láttam, amint a férfi a füléhez hajol, majd belesúg valamit, mire a lány is elmosolyodott, mögülem meg egy morgás hallatszott.
MORGÁS?
Hátranéztem, majd Tanya dühös pillantásával találtam szembe magam.
Emiatt a nézés miatt valahogy egy cseppet sem akartam tovább maradni, ezért inkább udvariasan búcsút vettem tőlük.
- Ha nem gond, én most mennék, de remélem, később még tudunk beszélni. – feleltem
- Örültünk a találkozásnak. Feltétlenül. – válaszolták, egyedül Tanya nem szólt egy szót se, amit nem is bántam, viszont úgy nézett rám, hogy ha a szemmel ölni lehetne, már rég halott lennék.
Elindultam a tömeg felé barátomat keresve… Igen úgy éreztem, hogy Mike a barátom. Lehet, hogy csak ma találkoztunk, és alig fél órát beszéltünk, mégis valahogy az ő társasága volt számomra a legmegnyugtatóbb, neki volt a legkellemesebb a jelleme.
Bár Emmett után még a ribanc ikreknek is kellemes a jellemük, alias Alisonnak, és Madisonnak.
Ráadásul egy nő szereti, ha bókolnak neki, márpedig Mike szinte egyből elkezdett bókolni. Biztos sok nővel volt már dolga, ha ennyire mestere.
Miközben kerestem még alaposan megfigyeltem a többi embert. Mindegyik gyönyörű volt. Még a férfiak is. A nőkön lévő estélyik pompája meg szinte elhalványult viselőjükön.
Valahogy nem éreztem magam idevalónak. És nem csak a pompa és csillogás miatt, vagy épp, hogy akármerre megyek az emberek arrébbhúzódnak, mintha leprás lennék, vagy néhányak szánakozó, vagy éppen lekicsinylő pillantása.
Nem kellett messze mennem, mert az étellel megrakott asztal mellett állt. Ez természetes… Tömi a majmot.
Már nem voltam messze tőle, mikor megfordult, és egyenesen a szemembe nézett, majd végig a ruhámon, és megszólalt.
- Cifra a te szoknyád alja, még sincs legény, ki akarja. De ha szoknya lekerül, a sok nadrág megfeszül. – mondta egy sunyi mosollyal az arcán, mire éreztem, hogy az arcom vörösebb árnyalatot vet.
Ennyit arról, hogy normális…
Magam körül hallottam némi nevetést, mire még vörösebb lettem. Vajon mennyien hallhatták, ezt az epés megjegyzést?
Hirtelen már nem is akartam a közelében lenni, inkább lefeküdni, hogy minél hamarabb meggyógyulhassak, és kijuthassak innen.
Hátat fordítottam Mike-nak, és gyors léptekkel próbáltam elérni a lépcsőig, de alig pár métert tudtam haladni, mert valaki megfogta az ép kezemet, és magához rántott.
Felnéztem az arcába, és megláttam Mike vigyorgó arcát, mire elszállt minden dühöm.
- Ne haragudj. Csak vicceltem. Igazán csinos vagy. – bókolt, mire ismét fülig pirultam.
- Köszönöm. És semmi gond sincs. Viszont nem megyünk le a táncparkettről? – kérdeztem zavartan.
- Nem. Táncolni fogunk.
- Azt nem hinném, mert én nem tudok táncolni.
- Majd én vezetlek.
Ellenkezni már nem tudtam, mert elkezdett táncolni, engem is magával húzva.
Az egész estét végigtáncoltuk. Nagyon jól éreztem magam vele, és bár kétszer ráléptem a lábára, egy cseppet sem volt mérges, csak mosolygott.
1 óra körül járhatott, mikor teljesen kimerültem, és Mike felajánlotta, hogy elkísér a szobámig.
Mikor a szoba elé értünk, megálltam, majd felé fordultam.
- Nagyon jól éreztem magam.
- Mert találkozhattál Tanya-val ? - mosolygott
- Végül is… igen. Rendkívül kellemes társaság.
- Igen az. – értett egyet, de a végére már nem bírtuk röhögés nélkül.
- Köszönöm a táncot. – mondtam a szemébe nézve
- Én köszönöm. – felelte, miközben ő is rám nézett.
Nem tudom, meddig állhattunk így, de pár perc után kezdett kínossá válni a csend. Azon gondolkoztam, hogy mivel szakítsam meg a csöndet, és eszembe is jutott valami, amit már régóta meg szerettem volna kérdezni, és már épp megszólaltam volna, mikor ajkait az enyémhez érintette. Először annyira meglepődtem, hogy megmozdulni sem tudtam, majd az első sokkból kilépve én is visszacsókoltam
Vagy percekig csókolóztunk, majd mikor már nem kaptam levegőt elváltunk, és elköszöntünk egymáshoz.
Fáradtan, de boldogan mentem a fürdő felé. Most nem volt kedvem hosszú fürdést tartani, ezért a zuhanyt engedtem meg. A fürdőben szinte minden levendulás volt. A sampontól kezdve a testápolóig, aminek nagyon örültem, ugyanis a levendula az egyik kedvenc virágom.
Negyed óra múlva már az ágyban voltam. A kezem kicsit fájt, ezért egy fájdalomcsillapítót bevettem, és bedőltem a hatalmas ágyba.
Már majdnem elaludtam, mikor a folyosóról egy mérges morgást, majd csattanást hallottam, és végül egy hang is megszólalt.
- Tartsd magad távol tőle. Ő az enyém. Ha még egyszer hozzáérsz, megöllek. – hallottam
- Ez hagy legyen az ő döntése uram, hogy kit választ. – hallottam meg Mike hangját
Mike? Mit keres ő a folyosón? És kivel? Ráadásul mi ez az állandó morgás? Nagyon ijesztő. Holnap ki kell derítenem.
Sajnos tovább ezen nem tudtam gondolkodni, mert a gyógyszer hatni kezdett, én pedig pillanatokon belül elaludtam.
CARMEN
ELEZAR
IRINA
KATE
TANYA
