:'(

Sziasztok.

Rossz hírrel jövök. Ezen a héten már nem lesz friss, mivel 5 óra múlva indulok Erdélybe, és csak vasárnap este érek haza, viszont kint majd próbálok írni. Amíg nem vagyok itt kérlek etessétek Kellan-t .
A 11. fejezetet talán jövő héten fel tudom rakni.
Addig is pá.
Puszi <3

10. fejezet

Sziasztok! Ismét itt vagyok. Nagyon sajnálom, hogy szünetet kellett tartanom, de az esti próbák miatt már tényleg nem tudtam írni.( A Líra és Epika előadása nagyon jól sikerült.) Azért remélem, hogy maradt még néhány olvasóm. A mostani fejezet elég rövid lett, de azért remélem tetszeni fog. A fejezetet most mindenkinek küldöm, és ha megejtenétek néhány kommentet a végén annak nagyon örülnék.
Jó olvasást.
Puszi. <3

(  Alice szemszöge )

-         Jasper! – kiáltottam szerelmem után, mikor megláttam.

- Szia. Hát te? – kérdezte meglepődve.

Bevallom ez a kérdés megbántott. Hát nem is hiányoztam neki?

-         Én is örülök, hogy látlak. – feleltem sértetten, és indultam volna tovább ügyet sem vetve rá, de hirtelen elkapta a kezem, és karjaiba zárt.

-         Édesem. Tudod, hogy – hogy értettem. Hiszen nem szoktál egy vásárlásból ilyen hamar visszaérni.

-         Most jobban siettem. Még fel kell készülni a Denali klán fogadtatására is. – kamuztam. Valójában Amy miatt siettem. Már nagyon várom, hogy beszélgethessek vele. Ugyanakkor félek is, hogy miként fog reagálni a klánunk. Hiszen ő egy ember. Vajon Jasper már tud róla?

-         Szerelmem? – kezdtem óvatosan. Nem hallottál valami újdonságot, amíg nem voltam itthon? – kérdeztem aggódva, mire arany szemeit rám szegezte.

-         Nem. Miről kéne tudnom? – értetlenkedett.

-         Semmi különösről. Csak kíváncsiságból kérdeztem. Ne is foglalkozz velem.

-         Hát rendben. – felelte, és egy rövid csókot váltottunk, majd kézen fogva elindultunk a trónterem felé.

Nem jártunk már messze, amikor hangokat hallottunk a trónterem felől. Gyorsan odafutottunk, és benyitottunk, ahol a tajtékzó Edwardal és a többi Volturi katonával találtuk szembe magunkat.

A teremben érezni lehetett a feszültséget. Már meg akartam kérdezni, hogy mi a gond, mikor Edward megszólalt.

-         Emmettnek, és neked fontos magyarázni valótok van. - morogta

(  Edward  szemszöge )

-         Már alig várom, hogy az a perszóna idetolja azt a ragyás fejét. – mérgelődött szerelmem. Már napok óta ilyen.  Nem csoda.

Valahányszor a Denali klán meglátogatja Volterrát, szerelmem idegroncs lesz. Még nem is a Denali klánnal van a gondja, hanem Tanyával. Minden 80 évvel ezelőtt történt, amikor még csak pár éve ismertük egymást és voltunk házasok.

Az egyik este nagyon összevesztünk valami apróságon. A Denali klán pont akkor látogatott meg minket. Akkoriban a klánjuk még 6 tagból állt. Mike volt a hatodik, aki egy nagyon hasznos manipuláló képességgel rendelkezik. Tanya már az elejétől fogva gyűlölte szerelmemet, és rávette Mike-ot, hogy kábítson el.

Így, ahogy az lenni szokott, a tudtom nélkül lefeküdtem Tanyaval. Bella abban a pillanatban nyitott be, miközben Tanya nagyban lovagolt rajtam. Szerelmem azután az alkalom után több napig rám sem nézett. Jasper szerint határozottan undorodott tőlem.

Aztán az egyik nap váratlan fordulat történt. Mike-ot bántotta, hogy ennyire elhidegült tőlem Bella, és mindent bevallott nekünk.

Nem szívesen lettem volna abban a pillanatban Tanya helyében, Bella ugyanis rávettette magát, és a katonáknak is csak nagy nehezen tudták őket szétszedni.

Mike még akkor csatlakozott hozzánk, Bella rá nem haragszik már, de a Tanya iránti ellenszenve csak nőttön-nőtt, valahányszor meglátogattak minket.

- Sajnálom. Az egész az én hibám. – ostoroztam magam

-         Ne butáskodj édesem. Te semmi rosszról nem tehetsz. Tanya ejtett csapdába. – vígasztalt. Olyan jószívű. Mindig is próbálta elsimítani a dolgot, ha rólam volt szó, pedig igazán a fejemhez vághatta volna még ezek után is, hogy egy utolsó senkiházi vagyok. És mégsem tette. Nem tudom, hogyan érdemeltem ki egy ilyen csodát.

-         Most viszont jó lenne, ha már mennénk. A többiek már biztos várnak. – mondta, majd egy csókot nyomott ajkamra

-         Rendben van. Induljunk. – fogtam meg a kezét, majd a trónterem felé vettük az irányt. Alig értünk oda, Rose ideges tekintetével találtuk szembe magunkat.

Gondolatában is csak haragot véltem felfedezni, na meg hogy komolyan gondolkodik azon, hogy ki csinálja az én tökkelütött bátyámat. Vajon már megint mit csinált Emmett, amit ez a hisztérika nem talált megfelelőnek? – gondolataimnak hangot is adtam.

-         Mit csinált Emmett, hogy ilyen erőszakos dolgokon elmélkedsz? – kérdeztem mosolyogva

-         Kérdezd a testvéredet. – mondta egy csepp kedvesség nélkül.

-         Mit csinált?! – kérdeztem türelmetlenül.

-         Egy emberi ribancot hozott be a kastélyba. – felelte nekünk, mire a lélegzetünk is elakadt.

-         Rosalie! Ilyennel még csak ne is viccelődj. – szidta le Bella

-         Nem tréfálkoztam. Kérdezd meg Alice-t és a drágalátos férjemet. –mondta Nem. Ilyen nincsen. Még a bátyám sem lehet annyira ostoba, hogy egy embert hozzon ide. Ugye?!

Ebben a pillanatban belépett a húgom Jasperrel az oldalán, de az arcáról csak értetlenséget tudtam leolvasni.

-         Emmettnek, és neked fontos magyarázni valótok van. – morogtam

Láttam rajta, hogy szólni akar, menteni a menthetőt, de ekkor belépett Emmett, aki láthatóan nem nagyon izgatta magát. Ezen felkaptam a vizet, és rögtön neki szegeztem a kérdést.

-         Nem kéne valamit megmagyaráznod? – kérdeztem.

Emberi tempóban a trónjához sétált, majd leült, és a jobb lábát rárakta a bal térdére, majd belekezdett.

-         A lány hozzám tartozik. Nem bánthatja senki. Ha valaki mégis ellenszegül parancsomnak azt a saját kezemmel ölöm meg. Kivétel nincs. Próbáljatok vele megbarátkozni, mert egy darabig itt fog élni. – sorolta monoton hangon.

-         És ezt mégis hogy gondoltad? Ő egy ember.

-         Tehát mindenki bírjon a vérszomjával.

-         És mégis miért van itt. – kérdeztem

-         Az éjszaka megpróbálták megerőszakolni. Még időben odaértem, de megsebesült.

-         Szegény lány. És mi lett a támadóival? – kérdezte Esmé aggódva. Tessék. Máris előjött az anyáskodó része. Lehet, hogy még nem is ismeri a lányt, de már most aggódik érte.

-         Kettétéptem őket. – mondta, miközben gondolataiban lejátszotta a történteket. – Remélem megértettétek az előbbi parancsomat, és tisztában vagytok vele mi a következménye, ha az itt tartózkodása alatt akár egy haja szála is meggörbül. – kérdezte ellentmondást nem tűrően.

-         Igen uram. – feleltük Rose-t kivéve, amit Emmett is észre vett.

-         Rose! Nem hallottam, hogy válaszoltál. – mondta, de Rose meg sem szólalt, mire Emmett még mérgesebb lett.

-         Rose! – ordított rá feleségére

-         Igen – felelte kényszeredetten, mire Emmett intett, hogy felőle le van zárva a gyűlés, és készülődjünk a Denaliak fogadására.